HU | En

A cégünk olyan, mint egy lélegző, élő szervezet

Pedig a cég egy élő organizmus, ugyanúgy “lélegzik”, él, fejlődik, mint egy ember. Ha elhanyagolják, akkor kevésbé lesz hatékony és nyereséges, ha foglalkoznak vele, akkor egészségesen, gördülékenyen virágzik. Ha megakad egy cég a fejlődésben, sokszor a belső folyamatokban, vagy erőforrásban van a hiba: Nem megfelelő az üzleti, és/vagy emberi erőforrás áramlás (úgy is mondhatnánk, nem jó a szervezet vérkeringése). Előfordulhat egy visszatérő állandó probléma, amit a szervezet nem tud áthidalni, mert nem áll rendelkezésre megfelelő szakember, vagy éppen nem a megfelelő emberek vannak a megfelelő pozícióban.

Fontos a cég időszakos átvizsgálása, hogy lássuk a rejtett  hibákat és, hogy tudjunk a folyamatokon javítani (pont úgy, mint egy általános orvosi vizsgálat). Sokszor ezek életmentő tényezők lehetnek egy cég életében..

Hogyan találjunk megfelelő szakembert, ha észrevesszük, hogy baj van?
Sokan kérdezik tőlünk, hogy miben tudunk segíteni. Pontosan a fentebb elhangzottakban. Úgy kell ránk tekinteni, mint egy orvosra, vagy pszichológusra. Átvizsgáljuk a cég problémáit, feltérképezzük azokat, megfelelő folyamatokat építünk ki , kijavítjuk a hibákat és az azokhoz illeszkedő  megoldásokat javaslunk.
Cégünk tökéletesen alkalmas arra, hogy az operatív működésen belül segítsen. Ez azért is lehetséges, mert más cégekkel ellentétben mi gyakorlati, operatív tapasztalattal rendelkező szakemberekkel dolgozunk. Ennek köszönhetően kiválóan ismerik az ügyfél igényeit.
 
A Knowledge Pyramid céljául tűzte ki azt, hogy segítsen cégeket érintő felépítésekbenben átszervezésekben, és szervezeti leépítésekben egyaránt. Kollégáink segítenek különböző problémák  menedzsmentjében és az emberi erőforrások kiaknázásában egyaránt. Továbbá fontos kiemelni cégünk mentori kvalitásait, melyek segítségével ügyfelünkkel szoros partneri viszonyban együttműködve segítjük döntéshozatali és kivitelezési képességeit
 
Diagnosztizálás, a megfelelő hibák feltárása
Fontos kiemelni, hogy a cégben rejlő hibákat sokszor nehéz belülről észrevenni, vagy azokon változtatni. Külső szakértők bevonásával azonban lehetségessé válik olyan hibák észrevétele és korrigálása, amelyek fölött általánosan a cégek többsége elsiklik. Ilyenkor egy külső szakember kiértékeli  a cégben található munkafolyamatokat és az ezekért felelős munkavállalók skillset-jét . Fontos az ennyire mélyreható munka, hiszen ilyenkor derülhetnek ki olyan problémák, mint például:
- Nem megfelelő munkatárs jelenléte az adott pozícióban
- munkafolyamatot ellátó személy hiányzása
- Általános munkamorálhoz kapcsolódó elégtelenség
- Munkamegosztás hatékonytalansága
…és így tovább.
Ha ezeket fel tudjuk tárni, akkor következő lépésként már csak orvosolni kell őket. Azonban nem mindegy hogyan..

Hogyan orvosoljuk a szervezeti hibákat?
A megfelelő szakember nem csak feltárja a hibákat egy cégben, hanem megfelelő lehetőségeket és javaslatokat is ad azok megoldására. Például ha észreveszi, hogy egy munkavállaló nem a hozzá illő pozícióban dolgozik, akkor első körben keres számára megfelelő pozíciót,ezáltal a cég működése is hatékonyabb  lesz, valamint a munkavállaló morálja is növekedni fog. A keletkező hiány pótlásában is segít a szakember, ha adott esetben felkérik.
Egy másik elég gyakori probléma a cégeknél az, ha nem ismerik fel, hogy egy adott pozícióra szükséges új kollégát felvenni. A Knowledge Pyramid nem csak feltárja az adandó hiányosságokat,, hanem segít a toborzásban és a megfelelő szakemberek vagy vezetők kiválasztásában is.
 

Ahogy időszakosan  elmegyünk rutinvizsgálatra, úgy a cégünket is át kell vizsgálni időnként!


Ez csak pár példa volt arra, hogy mennyire fontos egy cég működésének átvizsgálása, és problémáinak felkutatása. Rengeteg pénz, energia és humán erőforrás veszik el azzal, ha nem figyelünk a cégünkben fellelhető folyamatok időszakos áttekintésére.  Ezért is tartottam fontosnak megírni ezt a blogbejegyzést, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy szükség van a cégeknek egy olyan „orvosra” aki időközönként megvizsgálja, hogy minden rendben van-e.

A Knowledge Pyramid tökéletes választás, ha előretekintően szeretnénk tervezni cégünk jövőjét. Nem csak abban segít, hogyan találjuk meg cégünk rejtett problémáit, hanem utat mutatva segít és támogat is, hogy cégünk működése hosszú távon is hatékonyabb legyen.